Urbex Magyarország, Elhagyatott épületek, területek, laktanyák, kórházak
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
ELHAGYATOTT ÉPÜLETEK
 
ELHAGYATOTT ÉPÜLETEK TÖRTÉNETEI
 
INOTAI ERŐMŰ
 
ALMÁSFÜZITŐ GYÁR
 
POSTABANK RT
 
LIPÓTMEZŐ - OPNI
 
FÉGARMY FEGYVERGYÁR
 
ÉPÜLETEK LEÍRÁSAI,GOOLE EARTH TÉRKÉP
ÉPÜLETEK LEÍRÁSAI,GOOLE EARTH TÉRKÉPKéptárak: Súgó
TÉRKÉP A CÍMEKRE KATTINTVA NAGYVÁSÁRTELEP

A nagybani zöldség és gyülömcs piac helye volt. 1932ben épült. Magyarország összes Plus és Kaiser üzletház raktára késöbb. Innen szállították a termékeket a boltokba. Az épületben továbbá találtunk még Plus, Penny üzletház tervrajzokat, épülettérképeket. Egyenlőre még ismeretlen okokból lett romos, nem tudjuk miért hagyták el az épületet. Az ott talált iratok szerint 2003. november 4.-én már rámolták ki az épületet. Valószínüleg 2004 elején már nem üzemelt.

 

NAGYVÁSÁRTELEP ELVESZETT VÁGÁNYAI

Nos ezek a sinek elöbb megszüntek, mint a Nagyvásártelep. Állítólag tavaly szedték fel 2006-ba, de mi már akkor se láttuk. A sineken valószínüleg, kisebb mozdonyok és vagonok siklottak végig tele áruval, melyet Nagyvásártelepre vittek vagy hozták el. Az épület elött nagyon régen KB 70 es években szünt meg, egy komplett villamos járt. Annak is nyoma veszett. A raktárt eredetileg Nagyvásártelepnek nevezték, de a 90 es években átalakult az ott található papirok szeint, mint tudjuk üzletraktárrá. A területet letarolták, semmi vágány nem maradt meg

 

DREHER SÖRGYÁR-KAZÁNHÁZ

A kőbányai sörgyárhoz tartozott hajdan, aztán levált a sörgyártól egyenlőre ismeretlen a dátum, hogy mikor, valószínüleg 10-15 éve romos. Információink szerint a környéket, kőbánya egy részét onnan látták el hővel, egyben hőüzem is volt. 6 szintes, de legalább 8 emelet magas, ha 10 emeletes panelhez viszonyítjuk. Mélysége még ismeretlen ugyanis a földszint alatt van a pincerész, és kiderült, hogy a pincerész alatt is van még egy szint, azalatt még egy és azalatt is egy. Az vezet be a kéménybe alulról. A gyár pincerésze nagy és veszélyes. Alagutak, folyosók össze vissza ágaznak. A gyártelepről továbbá levezet egy több mint 300 kilóméter hosszú alagút és kb. 30 méter mélyen húzódik egész Kőbánya alatt, de pár perc lemenés után az alagútat víz lepte el úgyhogy odáig lehet csak menni. Az alagútrendszer valószínűleg a sörgyárnak volt kiépítve érlelőrendszernek, emellett a II-dik világhábórúban sok ember menekült le oda életüket mentve. A vak sötét alagút életveszélyes bemenni megközelíteni szigorúan tilos és életveszélyes!!! A gyártelepen már csak a bekarikázott épület található meg a többit lebontották, LIDL áruház épül a helyén. Ezt a gyárat valószínüleg a mélysége miatt nem rombolták még le.

2013.11.25 ROBBANTÁSSAL ELKEZDTÉK BONTANI A DREHER SÖRGYÁR EGYKORI KAZÁNHÁZÁT

14.KERÜLET ISMERETLEN GYÁRTELEP

Ma még látható 1 épületrész, azt kiadják, azért hagyták meg. A felderítések szerint műszaki gyár volt, kis elektronikai műszereket gyártottak, biztosítékokat stb. A gyárba bárki bemehetett, nem volt őrizve, a kapuk nyitva voltak. XIV. kerületben VOLT látható A zászlós utca 7 ben, amíg 2005 ben le nem rombolták.

ERZSÉBET LIGET

Hajdani orosz laktanya. 1990 körül lett elhagyatva. 2007 elején kezdték, el hosszas tervezett felújítási programnak megfelelően felújítani. A medence helyén, ahol akkoriban a tisztek fürödtek, mára egy uszoda épült. A volt tornatermet is felújították. Jelen állás szerint a Könyvtár és az ebédlő átt elkerítve. És felújításra várva. Ha valaki akarja még látni a romokat az siessen, mert bármikor lerombolhatják a maradék épületeket is.

ÉSZAK PESTI KÓRHÁZ

Hajdani orosz laktanya, kórházzal egybeépítve. Az oroszok főbb központja volt. Több, mint 15 ével akatlan. A kórház bejáratánál ma még üzemel egy rendelő. A többi épület lakatlan. A kórház akkoriban, állítások szerint, most is nagyon modern belűlről. A terület jövőéről régóta mennek a pereskedések, de eredménytelenül. Több mint 10 emeletes omladozó épület, panelház, ebédlő stb. Érdemes megnézni. Hatalmas vagyont ér a terület, mondhatni egy romváros az egész hely. Bemenni tilos, mert fokozottan őrzött terület.

ÚJPALOTA AIRSOFTPÁLYA

Szintén egy hajdani laktanya volt, mára csak egy kis része maradt meg, ezt szokták az airsoftosok pályának használni. Csak ez a kis rész maradt meg. Hogy miért?: Az airsoft és a paintball játékosok számára lett nem lerombolva. Minden nap oda kimennek a játékosok és játszanak. próbáljátok ki ti is! Szabad a bejárás, nyitott területen van a játékosok számára.

 

HÍZLALÓ-MÁV ÁLLOMÁS

Ezt az állomást kb. 10 éve nem használják, de egy vágányon még ritkán lehet látni szerelvényeket anyagvitel céljából. A végállomás valószínüleg olaj vagy valamiféle folyékony anyag tároló lehetett, oda álltak be a vagonok és szívattyúzták a tartályukba az ismeretlen anyagokat. A területre bárki bemehet nincs őrizve, elkerítve. 2011 re teljesen felújították. Semmi nincs ott ami érdekes.

OROSZ PANELTÖMBÖK

Az épülettömbök az oroszokalá alá tartoznak a mai napig. A területet zárt társaság lakta, ami szépen lassan ismeretlen okokból kiürült. Az épületek statikailag rendben vannak. Az 5 emeletes házsort még 2009 ig lakták pár lakók, amíg ki nem költöztek végleg... 2012 ben felújításokat terveznek, a felmérések megkezdődtek.

 

ELTE USZODA

Az egyetem eladta egy cégnek az egész telket szőröstül-bőröstül, azzal az ürüggyel, hogy ebből a 3-3,5 milliárdból fogják kifizetni a Trefort kert és egyéb belvárosi bölcsészkari épületek generálfelújítását. Kár, hogy kiderült, hogy azt az OM az utolsó fillérig finanszírozta.
Külön gusztustalan, hogy ugyanaz az ember húzta ki az ELTE alól az uszodát, aki annak idején megszerezte az egykori MSZMP pártfőiskolától a bölcsészkar számára.
Nem leszek meglepve, ha néhány év múlva egy bazi nagy szálloda fog állni az egész kóceráj helyén. Hát ennyi offolás elég volt talán, maga az uszi bár működne, egyébként a míg működött este 10-kor volt takarodó. Jelenleg az ország legnagyobb egyetemének nincs egy 25-ös uszodája sem.
Zárás napja 2006 augusztus 31.

 

ORSZÁGOS GYÓGYINTÉZETI KÖZPONT

"Gyakorlatilag ez az egész reform a hazugságban, a sunyiságban, az aljasságban, a szakmaiatlanságban fogant, és ez kíséri folyamatosan végig" - Amit a kormány célként fogalmazott meg - a paraszolvencia megszűntetését, az orvos-beteg találkozók számának csökkentését, az esélyegyenlőség biztosítását - nem valósítható meg párbeszéd nélkül - fejtette ki Pesti Imre. A kormányzat egy nagyon fontos dolgot elfelejtett: a szegénység és a betegség együtt jár, és a szegények számára a vizitdíj "húsba vágó kérdés" - mutatott rá. Utalt arra is, hogy az elmúlt hónapokban a kormány 25 százaléknyi forrást vont ki az egészségügyből. Véleménye szerint ez garantálja, hogy az ország valamennyi kórháza csődhelyzetbe kerül. Rétvári Bence, KDNP-s országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy az OGYK 2002-ben 1,7 milliárdos éves támogatásban állapodott meg az akkori kormánnyal annak érdekében, hogy a kórházat nemzeti intézménnyé fejlesszék. Pazarlásnak nevezte a kórház megszűntetését, mivel a beruházásokat nem 3 évre, hanem 10-20 évre tervezték. Rétvári Bence szerint a kórház és iskolabezárások "nem gyógyító intézkedések, ezek nem gyógyszerek, ezek amputációk". A 120 éves intézmény eredetileg zsidó kórház volt, majd a háború után orvostovábbképző intézetként működött.

Forrás:wikipédia

 

HUNGÁRIA FÜRDŐ

Felmann 1844-es leírása szerint a Gampert féle vasfürdő a Terézvárosban, a Nyár utca 215. sz. alatt fekszik. A forrást egy kútnak az ásása közben 1827-ben fedezték fel, és a vize hasonlított a Rumbach fürdőéhez. A fürdő telepengedélyét 1828-ban nyerte el Pest városától. 1838-ban az árvíz majdnem teljesen lerombolta a fürdőépületet, amelyet azonban később sokkal szebben újjá építettek, és a kor minden olcsó követelményének megfelelt. Az udvari helyiségnek jobb felől majdnem a felét foglalta el a tulajdonképpeni fürdő, balról pedig a fürdő kihasználója és a fürdőszolga-személyzet lakása volt, a fennmaradó részt pedig kertészeti berendezésre és a fürdővendégek kényelmét szolgáló pavilonokra használták fel. 1854-ben 12 szobában, 15 káddal működött a fürdő. A vasfürdő tulajdonosa 1888-ban Müller Károly volt. Ekkor az I. osztályú fürdő 60 krajcárba, II. osztályú fürdő 40 krajcárba került. A Nyár utca 7. sz. alatti 1896-ig 16 kádfürdővel szereplő fürdő, Hungária-fürdő néven épült ki az 1910-es évekre. Ekkor a fényesen berendezett nagy forgalmú fürdő 4 gőzfürdőből (ebből 2 olcsó népfürdő), 60 kádfürdőből, termálfürdőből és uszodából állt, egyszerre 1000 személy fürödhetett benne. A 30 ezer hektoliter napi vízmennyiséget adó 3 védett kút látta el a fürdőt vízzel. A Hungária fürdő komplexum a Nyár u. 5., 7., a Dohány u. 42., 44., 46. és a Klauzál u. 6., 8. számú ingatlanból 1880 és 1910 évek között fokozatosan épült ki egy nagy szórakoztató központtá. Megtalálhatók voltak itt a különböző kialakítású fürdők mellett a szállodai elhelyezési lehetőségek, a szórakoztató és vendéglátóhelyek, üzletek és egy nagy mosoda. Ez az épületegység azzal a céllal került kialakításra, hogy a vidékről feljövő középosztálybeli birtokosok, kereskedők az elszállásolás mellett megtaláljanak minden kényelmet, kiszolgálást, úgy, hogy az épületet el se kelljen hagynunk. A fürdő üzemeltetését 1955-ben le kellett állítani, mert a medencékben talajsülylyedésből eredő repedések keletkeztek. Ezen kívül a főfalakon és a pilléreken is mutatkoztak a süllyedésből származó rongálódások. 1965-től a szomszédos Continental szálló használta az egyre romló állapotú egykori Hungária fürdő néhány helyiségét, de miután 1970-ben a szálló bezárta kapuit, a fürdőépület is egyre elhagyatottabb lett. Az 1980as évekre az épület állapota életveszélyessé vált. 2002 ben a hátsó uszodarész összedőlt. 2005 be műemlékké nyilvánították. 2010 ben felújították, ma hotel.

Forrás: wikipédia

 

KŐBÁNYA-KISPEST GYÁRTELEPEI

E telepekről nem tudunk semmit. A jobb oldali telepet a térképen teljesen lerombolták 2008 novemberben.

BUDAI PARKSZÍNPAD

A Budai Parkszínpad (korábban Bartók Színpad) egy kulturális szórakozóhely Budapest 11. kerületben, a Kosztolányi Dezső téren. 1958-ban épült, tervezői Pálfy Ferenc, Studer Antal és Vitkovits István okleveles építészmérkönök voltak. 1958-tól 1966-ig főként operettek és esztrádműsorok voltak láthatóak. A létesítmény 2200 férőhelyes, legutóbb 2005-ben adott otthont rendezvényeknek, azóta viszont üresen áll. 2010 juniusvégén elkezdték kitisztítani, talán lesz valami belőle végre...Kifertőtlenítették kezdik rendbetenni.

Forrás: wikipédia

14.KER BOSNYÁK UTCA 12.-20.-IG HÁZTÖMBÖK

Nem jelentős romos épületek, de mivel szabad volt a bejárás íghát fotóztunk halomszámra. 14, kerület Bosnyák utca 12 től egészen a 20 számig romhalmaz. Egymás után 4 telek elhagyatva. 2010. Márciusára teljesen elhagyatottá váltak, a lakók kiköltöztek, valószínüleg a 3 telek helyére valami hatalmas 7 emeletes házat terveznek. Április 14. én a kapuk hiányoztak és hajléktalanok vettékbirtokba a házakat. Az épületeket lebontották 2010 végén.

TUNGSRAM STRAND

A Károlyi családtól 1938-ban megvásárolt 7725 négyszögölnyi terül
eten, a Megyeri csárda mellett épült meg a Tungsram vizisporttelep strandfürdővel, sportuszodával, gyermekmedencével és 200 csónak befogadására alkalmas.
A Tungsram céget felvásárolták és ezután nem kívántak szociális létesítményt fenntartani. Ennyit tudunk a strand megszünéséről. Szép és látványos. Hatalmas terület. Kár hogy pusztul:(

RÓMAI PARTI HOTELEK

A hotelok története ismeretlen.

EGYHÁZI ZÁRDA>BÜNTETÉSVÉGREHAJTÁSI INTÉZET

Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővérek rendje Magyarországon 1907-ben telepedtek le. A Budapest X. Maglódi út 125 sz. alatt bentlakásos otthont nyitottak 100-140 kisleány számára. A napközi otthonban 90-100 gyermeket fogadtak naponként. 1944 őszén 330 zsidó lelt menedéket gyermekeikkel. Annak érdekében, hogy a menekülteknek helyet tudjanak adni, a Maglódi úton lévő házból a növendékeket szétosztották vidéki otthonaikba. -szöveg a rend weboldaláról

"Az 1951-es év jelentős változást hozott a büntetés-végrehajtás szakmai képzés lehetőségeit illetően. Budapesten, a X. kerület Maglódi út 125. szám alatti, volt egyházi ingatlant a Büntetés-végrehajtási Szervezet kapta meg, abból a célból, hogy ott a személyzet teljes képzési és továbbképzési igényeit kielégítő oktatási intézményt létesítsen. Itt alakult meg aztán 1951. végén a Büntetés-végrehajtási Központi Kiképző Iskola. A tiszt és tiszthelyettes-képzést egyaránt folytató intézmény 1960-ig működött. A büntetés-végrehajtás 1952 elején a Belügyminisztérium irányítása alá került, ezzel párhuzamosan megkezdődött az önálló oktatási rendszer leépítése és a személyzet szakmai képzésének integrálása a rendőrség képzési rendszerébe.A büntetés-végrehajtási testület középfokú szakmai képzése 1960-ban kezdődött el a Belügyminisztérium Kun Béla Tiszthelyettes-képző Iskolán (1981-től Zászlósképző Iskola)."-szöveg a BVOK oldaláról.

Összességébe 1907 től zárda és 1952 től büntetésvégrehajtási intézet volt ahol oktattak. 1951 elött valószínüleg már megszűnt a zárda mivel aszövegben az volt írva hogy a "volt egyházi ingatlan". Hogy mikor szűnt meg azt még mindig nem tudni

AUTÓMÓSÓ-SZERELŐ TELEP

Erről a területről nincsenek információink sajnos. 2011 nyár elején valószínüleg elköltözött vagy becsődölt a telep.

KLEBELSBERG KASTÉLY

Klebelsberg Kuno kultúrminiszter és felesége 1920 ban megveszi a birtokot és kastélyá alakítják. A parkot rikta fák ültetésével, rózsakerttel, patakkal, padokkal, szobrokkal alakítják ki. A háború után államosítják, és utána több mindenképp működött a birtok, vadászlak, nyelviskola. Végül kórház és szanatúrium volt a bezárásáig. Pontos bezárása ismeretlen, 2000ben már lakatlan volt, de még szinte jó állapotban volt az épület. Mára erősen megromlott az állapota, a tetőszerkezet életveszélyessé vált és több helyen beomlott az épület. Felújítását tervezik de kitudja mikor?

SZENTKIRÁLYSZABADJA ELHAGYATOTT OROSZ VÁROS

A katonai laktanya az 1950 években épült. Több mint  30 épülettel, társasházakkal, munkásházakkal, ovoda, iskola, könyvtár, élelmiszerboltok és művelődésházzal. Az orosz laktanyához tartozott akkoriban a melette lévő reptér is, ám mára két küldön rész, az elhagyatott hangárok már a reptér tulajdona semmi köze a laktanyához. Az oroszok kilakoltatása ide is eljutott 1991 ben. Azóta a város puszul. Megtekinthető mindenki számára. A város sokszor airsoftosoknak ad élményt és STALKER-játékot űző fanoknak.

GÖRGEY ARTÚR ÁLTALÁNOS ISKOLA

Az iskola feltehetően 1980 körül épülhetett. 2003 ban ünnepelte 20 évfordulóját. Végül bezárták 2003 juniusában. 1300 tanulót befogadó Görgey Általános Iskola diáklétszáma 2002-2003ra 150-főre csökkent. Harminchét tanterméből huszonkettő üresenen maradt. 1993 tól 2003 ig 800 főről 150 főre csökkent a tanulók létszáma. A körzeti gyerek is csepelen kívül iskolákban helyezkedtek el.

BÁNYÁSZKÓRHÁZ TATABÁNYA

A bányatársulat szintén 1898-tól kezdte meg a kis bányakórház építését, amelyet 1899-ben adták át és 1900. december 17-étől már fogadták a betegeket. 1907-ben új járványkórház épült - a bányatársulat kezdeményezésére és 1909-től már működött.A kis kórházat azonban hamar kinőtte az egyre duzzadó településegyüttes, ezért 1911-től elkezdték építeni a nagy bányakórházat: 1912-ben már át is adták. (A régi kórházból előbb munkáskaszinó, majd körzeti pártiroda, később tejüzem lett.)A háromszintes kórházban 23 kórteremben 129 betegágyat lehetett elhelyezni. A telephelyen volt a régi kórbonctan, a könyvtár, a szerzetes nővérek lakása és a kápolna.Az évek óta használaton kívüli épületegyüttest többször próbálta eladni jelenlegi fenntartója, a megyei önkormányzat. Vevő nincs

FORRÁS: PONTMAGAZIN.HU

A kórház 2000 ben zárhatott be.

RÁKOSFALVAI ÓVODA

A terület a kilencveses évek közepe óta elhagyatva áll. Azóta őrizetlen és állapota fokozatosan romlik...További információk nincsenek a területről.

FÉSŰSFONÓ ÉS SZÖVŐGYÁR

A gyárról csak azt tudni hogy 1922 ben alapították a fésűsfonó és egyéb textílgyártó céget. A huszas években épült a gyárkomplexum, a második vh-ban több helyen is megrongálódott a gyár.

FÉGARMY FEGYVERGYÁR

A Fégarmy magyar fegyvergyár felszámolásával együtt végleg csődbe ment a hazai fegyvergyártás is. Mint ismeretes, a Fégarmy fennmaradását 1999 után az ÁPV Rt. 80 millió forintos kölcsönével biztosították egészen 2003-ig. A cég tényleges hanyatlása akkor kezdődött el, mikor 2004-ben számos exportpiacra fegyverkereskedelmi tilalmat rendeltek el. Bár később a vállalat egyes ingatlanait más vállalkozásba próbálták kimenekíteni, az exporttilalom miatt a Fégarmy végleg csődbe ment. Az utolsó, 2005 db fegyver honvédségi megrendelését teljesítve a társaságnak semmilyen ingósága, vagy ingatlan vagyona nem maradt.
Mindazonáltal a 114 éves múltra visszatekintő vállalat csődje miatt hozzávetőlegesen 240 alkalmazottnak szűnik meg a munkaviszonya.

FORRÁS: HÍRPORTÁL.HU

PESTSZENTIMRE OROSZ LAKTANYA RÉSZLEG

A laktanya a II. világháborútól 1991-ig a Vörös Hadsereg állomáshelyeként szolgált. többi épületeit lakóházzá alakították, a többi épületeket pedig lebontottak. A laktanyának már csak egy kis része található meg 1 elhagyatott házzal. A terület a Máltai szeretetszolgálaté, ők adnak engedélyt a bejutásra.

ILLATOS ÚTI DZSUMBUJ

Budapest IX. kerületi nyomortelepeinek megszüntetésére hozta létre 1937-ben az akkori kerületi közigazgatás a Hős utcában, az Illatos úton és a Bihari úton felépített háztömböket. A telepek kialakításakor a négy gyermekes, munkahellyel rendelkező családoknak utalták ki az előző telepekhez képest alig valamivel jobb életfeltételeket biztosító 28 négyzetméteres lakásokat. A lakók a folyosókon található fürdőhelyiségeket, mosókonyhákat és wc-ket közösen használták. A telepek a 2000-es években sem voltak jobb állapotban, mint megépítésükkor. A nyolcvanas évek végére az akkori lakáspolitikai irányelveknek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy állami támogatással lakást vásároljanak maguknak a lakók: a Dzsumbuj lakásainak fele megüresedett. Ugyanakkor még ebben az időben megindult egy erős, a mai napig tartó betelepülési folyamat is. A nyomor körforgásának új bevándorlói vidéki, elszegényedett családok, akik a jobb élet reményében költöznek az elhagyott lakásokba. A Dzsumbuj ma három darab négyszintes ikerépületből áll, melynek háromszáz lakásából kétszázban laknak. Körülbelül hatszáz ember él itt, nagyjából a kilencven százalékuk roma. A helyiek legtöbbje munkanélküli, életkörülményeik siralmasak.A Ferencvárosi Önkormányzat a lakókat lassan más lakásokba költözteti, az épületeket kiüríti és lebontja. Eddig 130 család költözött el, de további 170 család még mindig itt él. A telep felszámolása még évekig eltarthat.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

HOTEL OLIMPIA

A szállót 1969-ben tervezték (Farkasdy Zoltán), 1971-ben kezdték építeni, és 1972-re készült el, több ütemben adták át. (Más adatok 1973-at említenek.) Az 1972-es olimpiára készülő magyar csapatnak már ez volt a főhadiszállása - innét a névválasztás, eredeti - lánykori - neve a Hotel Touring Normafa lett volna.
A hotelban 188 szoba, 364 ágy, 100 fős bár és 150 fő étterem, bisztró és társalgó van (volt)

FORRÁS: EGYKOR.HU

PARÁD KRISTÁLY ÜVEGGYÁR

A gyönyörű környezetben fekvő parádsasvári üveggyárat 1708-ban alapították, és 2005-ben állt le a termelés. Az egyik legrégebbi magyarországi üveggyár jelenleg felszámolás alatt áll, de már egy éve nem találnak rá vevőt.

FORRÁS: origó

BKV BUSZGARÁZS

A buszgarázsban gépjárműszervizelés, üzemanyagfeltöltés, járműalkatrész-tisztítás és autóbuszmosás zajlott. E következtében jelentős mértékű környezeti kár keletkezett. Kőolajból és tisztítószerekből származó vegyületek szennyezték el a talajt és a talajvizet. A közbeszerzéssel kiválasztott kivitelező 2005 decemberében megkezdte a bontási munkálatokat (épületek, vezetékek, tartályok, térburkolatok, támfalak, alaptestek, stb.) és 2006. június elején befejezte az előírt talajcserét és egyidejűleg megkezdte a talajvíz tisztítását. A területen azóta semmi sem történt. Kb 20 éve szünt meg a telephely. A garázsnak amúgy Mező Imre buszgarázs nevet adták.

FORRÁS: Bkv figyelő

LÉGVÉDELMI LAKTANYA

Az itteni légvédelmi osztály az újjászervezések során 1978-ban "nyitotta" meg kapuit. Majd a többivel egyazon esemény folytán a 90-es évek végén megszüntették. Honi Légvédelmi Rakétaosztály (hívóneve: ÓDA) tüzelőállása volt. A területet a paintballosok és az airsoftosok előszeretettel szokták használni, néhol kiépítve egyes pályarészeket.

CSEPELI NAPKÖZISTÁBOR

Információink a területről nincsenek.

MÁV PÁLYAGAZDÁLKODÁSI IPARTELEP

A területról sajnos nincsenek információink. A telep 2005 vége-2006 elején szünhetett meg.

"ZÖLD" RENDELŐINTÉZET (SZENT PANTALEON KÓRHÁZ II.SZÁMÚ RENDELŐJE

A rendelő évek óta halmozta az adósságokat. 2011 ben elzárták a fűtés és a melegvíz rendszert. 2010 juniusa óta egyre jobban uraolkodott el a rendelőben a tarthatatlan állapot, miszerint a számlákat nem tudták fizetni és a bezárás kérdése. Bezárt 2011 junius körül.

VIDÁMPARK

Dunaújváros egyik legfőbb kulturális központja volt az ötvenes években a Vidám Park, mely ma gyakorlatilag úgy néz ki, akár egy kísértetjárta roncstelep. A helyiek kedvence 1952-ben nyitott meg, és egészen 1993-ig üzemelt, az azóta eltelt közel 20 év alatt azonban az enyészeté lett a közösségi helyszín. Nézd meg, mi lett az ország egyik legjobban felszerelt vidámparkjából!A Vidám Park 41 évig szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. Az egyik legjobban felszerelt vurstli volt az országban, mára azonban hírnevére és sokszínűségére csak a helyiek emlékeznek.

FORRÁS: FEMINA.HU

AUTO KLUB

A TERÜLETRŐL NINCSENEK INFORMÁCIÓINK

DOBÓ ISTVÁN LAKTANYA RÉSZLEG

A területről nincsenek információink. 2005 után kezdték lebontani. Ma Európa center és lakópark van a helyén.

NEVELŐOTTHON

Az épület az ősidőben iskolaként üzemelt, de a kevés létszám végett nevelőotthonná alakult. Megszűnésének oka ismeretlen, bezárt kb 2003 ban.

KISKUNLACHÁZA OROSZ LAKTANYA M.O-N

A többi laktanyával egytt 1991 ben megszűnt

HAJMÁSKÉR TÜZÉRLAKTANYA

http://falanszter.blog.hu/2011/03/27/sajat_penze_is_volt_europa_legnagyobb_katonavarosanak_hajmaskernek

forrás: falanszter.blog

25 EMELETES PÉCSI MAGASHÁZ

http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9csi_magash%C3%A1z

BALOKÁNY STRAND

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-pecsi-balokany-furdo/

ISTVÁN AKNA

A Pécs keleti részén található Gróf Széchenyi István akna 1926-ban épült, a mecseki szénbányászat egyik központjának számított. Itt volt először mélyműveléses bányászat a Mecsekben, és leginkább az innen kibányászott szén hajtotta a dunai gőzhajókat. A mélyművelés 1989-ban ért véget, a külfejtést pedig 2004-ben hagyták abba végleg.
 

FORRÁS: ORIGO

LŐPORTÁR

http://egykor.hu/budapest-xi--kerulet/loportar/2887
 

FORRÁS: EGYKOR.HU

BETONGYÁR MARADVÁNYAI

A területről nincsenek információink

ÓBUDAI VILLA

KISEBBSÉGI CSALÁD LAKHATOTT A VILLÁBAN, AZ ÉPÜLETBEN KIFIZETETLEN SZÁMLÁK ÉS RENDŐRSÉGI FIGYELMEZTETÉSEK , IDÉZÉSEKET LEHET TALÁLNI. DE A VILLA FÉLKÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN KÍVÜLRŐL. VAJON MI TÖRTÉNHETETT?

POSTÁS ÜDÜLŐ

A területről nincsenek információink

RÓMAI KLUB

A területről nincsenek információink

DUNA TERASZ

A területről nincsenek információink

SZOT GYERMEKÜDÜLŐ

Nincsenek információink a területről

HÁROS LAKTANYA - HAJÓGYÁR

Nincsenek információink a területről

RÁKÓCZI FERENC LAKTANYA

A területről nincsenek információink

GANZ HAJÓ-DARU-ACÉLGYÁR

A területről nincsenek információink

BM KORVIN OTTÓ KÓRHÁZ

https://hu.wikipedia.org/wiki/BM_K%C3%B6zponti_K%C3%B3rh%C3%A1z_%C3%A9s_Int%C3%A9zm%C3%A9nyei

 
Számláló
Indulás: 2006-03-27
 
Felhívás

 

ÚJ KÉPTÁR:

HOTEL HELIOS

 
Chat/Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

2005-2022

Minden jog fenntarva interaktív a corporation


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.